Kezdetek

Területének kialakulása és történetének múltja egykori birtokjogi helyzetével függött össze. A határa közelében állt egykori falvak területébe volt beolvadva. A 12. század végéig mint királyi birtokot ismerték, a közlekedő utaktól távol fekvő terület volt, így nyoma sincs egykori lakottságának. A szeri Pósa család birtokai között számít­ható 1417-ig, a családnak Pósa Istvánnal való ki­haltáig.

1508-ban új adomány útján Szerdahelyi Imreffy Mihály birtoka lett, akinek néhány éven át tartó birtoklását Porkoláb Márton váltotta fel. E család tulajdonolta legtovább, mert a szomszédos terü­letek egybefüggő egészben már a birtokuk volt. Mágocsi Porkoláb Márton gyulai várnagysága alatt Gáspár fia, mint Ferdinánd király hűséges tisztje ismételt adományokkal gazdagította családjának anyagi helyzetét. A békés helyzetet a gyakran ismétlődő hadjáratok veszélyeztették, mert a területe gazdaságilag értékes volt. A török har­cok 1552-től minden addigi fejlődést leromboltak, a környező vidék először pusztult el az új veszély­től. Puszta terület maradt, ősi elhagyottságban, ahol semmi sem maradt egykori gyér lakosságá­ból. Még a népes falvak is kopáran álltak, leg­feljebb a füzesekben éltek menekültek, akik itt próbálták kivárni a jobb jövőt.

Már a török hódoltság alatt, a gyors lendület­tel megismétlődő harcok ellenére, Szeged bérelt pusztája lett.A szegedi bég tímárbirtokát képezte. A bérletek, évente megújítva, egészen a török ura­lom megszűntéig állandósultak.

Sövényháza

Sövényháza a mai település közelében vagy helyén feküdt. Történelem előtti leletei alapján egyik bronz­koi telep a vármegyében. Régi neve Sewenháza névalakban is szerepel. Valószínűleg füzesekből font növényoldalú házaitól nyerte a nevét.

Kézai Simon mester krónikája (Gesta Hung.) szerint Attila székhelye volt. Sokan voltak, akik a hagyományokból megőrzött kincsét kutatási alapnak vették. Királyi birtoknak ismerjük századokon át. Királyi lakhely is, amelyet régente Sövényvár­nak neveztek. Mint királyi kastély helyét is említik. Vallási okokból a királlyal szembehelyezkedő kunok ostromolták várát. Rubin ispán a királyi sereg egy részével védte az elpusztulástól. A körülötte felépült falu elpusztult a pusztító kunok miatt.

Királyi birtoknak tekinthető a falu a 14. század folyamán is. A helybeli népesség a várhoz tartozott és így csak a várispánnak volt alárendelve. A lakosság főfoglalkozása halászat. Határában több nagy halastó terül el, amelyek jövedelméből a királyon kívül a helybeli várnak és az egyháznak is szolgáltatnak. A falu neve 1455-ben Sewenház, 1515-ben Sewenháza alakban fordul elő.

1515-ben Mágocsy Porkoláb Márton birtokszerzeményei között szerepel. A még másokat is megillető jogot pénzen váltotta meg. Mágocsy Gáspár és András idejében új jobbágylakossággal szaporították. Amikor 1554-ben „Sövénház“ falut felvették a fejadódefterbe, 32 lakóházból állt 15 fizető és nemfizető (szegény) magyar jobbágy lakossal (Velics II. 145)

Mágocsy Gáspár sokat panaszkodott 1559-ben Bornemissza gyulai várispánsága alatt, mert e birtokának jövedelmét felszedte és a jobbágyokat rendkívüli adóval terhelte. Azután a török hűbéres és az itteni katonaság is folytonosan zsarolta a lakosságot. Mágocsy Gáspár, mikor Torna várába költözött, sógorának, Móricz Péternek adta Sövényházát. Később halála után örökösei is a Móricz család tagjai lettek, valamint Kátay Ferenc is.

1562-ben birtokosai: Móricz Lőrinc, Kovács Gáspár és Berényi Péter voltak. A 17. században Sövényházi Móricz Márton Báthory Gábortól kapott oltalomlevelet gyér népességű falujára oltalmul a borosjenői tisztek garázdálkodásai ellen. Később Móricz Mártont hűtlenség miatt mellőzték. 1621-ben Bethlen Gábor Kornis Zsigmondnak adományozta a már pusztává lett Sövényházát. A szendrei gyűlés 1649-ben a lakatlan puszták között említette Sövényházát. A hódoltság alatt éppúgy, mint a felszabadítás után Dőcz, Serkéd és Fark pusztákkal együtt a szegediek bérelték 1733-ig.

A török után

A török uralomtól való felszabadító háborúk után hosszú időn át a szegedi kamara ideiglenes felügyelete alá került. A puszta részeket, egységesen Sövényházától kezdve, Szeged vá­rosa bérelte. A szerződéses viszonyt későbben gróf Corusburg kincstári főigazgatóval hosszabbították meg, aki a kincstári tulajdonban lévő pusztákat kezelte. A sok felegyzés, ami a növekvő bérletösszeg miatt Szeged részéről beérkezett a kamarához, kényszerítette, hogy egységes megoldással egy uradalmi birtokká egyesített terület legyen. Első­sorban a panasztevő város szerette volna megszerezni, de az intéző körök, az előírásokra hivatkozva, elutasították a kérelmet.

A puszta terület mint Algyő tartozéka 1733 dec. 3-án kelt királyi adománylevéllel gróf Erdődy Györgynek, a királyi kincstár alelnökének tulajdona lett. Gazdaságilag az új birtokos is fenntartotta Szegeddel a szerződést. Birtokainak vezetését jószágkormányzójára bízta, mert 1748-tól mint országbírót teljesen a közügyek foglalták le. Utóda, többi gyermekének mellőzésével, Kristóf fia lett, aki már addig is eladósodott birtokot újabb kölcsönökkel terhelte meg, úgy hogy 1775-ben az uradalom, amelyhez a község területe is tartozott, egy olasz betéti társaság zálogtulajdonába ment át, amelyből egyik rész­betétese, őrgróf Pallavicini Károly özvegye, gróf Zichy Leopoldina vásárolta meg engedély mellett.[9]

Sándorfalva

Sándorfalvát 1879. június 12-én alapították a Pallavicini család uradalmán, amikor a tiszai nagy árvíz által romba döntött Algyő lakosainak egy része itt, a törökök által elpusztított középkori falu, Sövényháza területén telepedett meg.

Pallavicini Sándor őrgróf az 1879-es szegedi nagy árvíz algyői árvízkárosultjainak a 40 000 kataszteri hold területű birtokának déli részén „vízmentes” területen 300 kataszteri hold földet ajánlott fel új település létrehozására. Az őrgróf 597 háztelket parcelláztatott ki birtoka ármentes homokhátságán, ahova az árvízkárosultaknak csak kis része települt át, így több száz környékbeli szegényparaszt élhetett a letelepedés lehetőségével. A város neve az alapítóra utal.

1882-ben felépült a római katolikus templom, a községháza, az iskola, a csendőrőrs épülete. Az őrgróf az uradalom székhelyét Sándorfalvára helyezte át. A betelepülők elsősorban az uradalomban dolgoztak béresként, cselédként és iparosként. A későbbiek során az iparosok a közeli Szegeden is dolgoztak, oda, illetve a vásárba hordták a portékáikat.

Az „öregfalu” az 597 parcellájával már a 20. század elejére „kinőtte” magát. A belterület bővítését 1911-ben 36, majd 1920-ban 372 parcellával folytatták. Az akkori község szerkezete az Alföldre jellemző módon sakktáblás volt. A szabályos konstrukciójú régi falu mellett a második világháború végét követő földreform nyomán új, körutas jellegű falurész kezdett kiépülni, amely az 1950–1960-as évektől vált gyorsabbá. Sándorfalva 1970. január 1-jétől nagyközség lett, s további fejlődésének köszönhetően településfejlesztési és településszépítési versenyeken is díjat nyert.

Bár a feketeföldi tanyák nagy részét az 1970-es évek környékén elbontották, a településtől északra, a volt „Kővágói szőlőben” sokan, főként szegediek építettek maguknak üdülőt, hobbitanyát. Ezek egy része ma már lakóhelyként funkcionál. E határszél Kővágó elnevezése arra utal, hogy - a szőlők telepítése előtt - itt réti mészkőre bukkantak, amit a középkorban templomok, középületek falazatába, utóbb a tanyasiak alapozáshoz, házuk lábazatához, csirkeitatónak és sok minden egyébre használtak. A szemléletes hasonlattal „darázskű”-nek nevezett réti mészkő a környéken Pusztaszer, Kistelek, Dorozsma határában is megtalálható, „vágásával” a hatvanas évekig foglalkoztak.

A települést 2005. július 1-jei hatállyal a köztársasági elnök várossá nyilvánította. A város központjában, a főtéren működik a Polgármesteri Hivatal.

A település jelenlegi nagysága közel 56 km², aminek több mint kilenctizede külterület. Lakásállományának 8%-a is azon található. Az alapításkori állapothoz képest ötszörösére nőtt a lakótelkek száma részben a korábbi 2000 m²-es telkek megosztásával, részben pedig új területek igénybevételével, így a belterület is több mint két és félszeresére nőtt.

Forrás:hu.wikipedia.org